
Nyomda Budapesten a természetvédelem jegyében

Érdekes nyomda Budapest városában
A természetvédelem mit témakör egyre gyakrabban felmerül a médiában, de személyközi beszélgetéseinkben is fontos szerepet kap. Ugyanakkor szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a környezet megóvásának érdekében tett kisebb-nagyobb lépések is, úgy az egyének, mint a vállalatok részéről. Egy nyomda Budapest szegletében például elhatározta, hogy bár létéből adódóan szennyezi a környezetet, mégis megpróbálja a lehető legkisebbre csökkenteni ezt a szennyezést, különböző alternatív módszerek bevezetésével.
Egyrészt a papír felhasználási szokások átalakítására fektetett hangsúlyt, megpróbált olyan módszereket bevezetni, olyan forrásokból szerezni be papíranyagot, amelyek valamilyen formában környezetkímélő folyamat végtermékei. Így a papír egy része újrahasznosított, egy másik hányada pedig felelős erdőgazdálkodás nyomán készült. Ezzel a nyomda Budapesten máris tett egy lépést az ökohatékonyság felé. Egy másik lépés a vegyi anyagokból készült festék természetesre való cseréje volt, ugyanakkor a fölösleges nyomtatások elkerülése is egy fontos stratégiai cél.