Beltéri Ajtó

Webáruház

Hagyományos rongybaba készítés

A rongybabát kedvelik a gyerekek

A rongybabát kedvelik a gyerekek

Rengeteg érdekes szülő-gyerek programra lehet sort keríteni még ebben a rohanó világban is. Néha félre kell tenni a rengeteg technikai eszközt és hagyományosabb megoldásokhoz nyúlni, amelyek kiváló szórakozást nyújtanak minden korosztálynak. A rongybaba közös készítése szintén egy ilyen program, amit nagyon szeretnek úgy a gyermekek, mint a szüleik. Most már lehetőség van több korcsoport számára és velük együtt is elkészíteni azokat a rongybabákat, amelyekkel aztán szívesen játszanak. Már a legkisebbek számára is el lehet készíteni.

 

Nézzen körül a katicamuhely.hu oldalon, hiszen itt rengeteg érdekességet meg lehet tudni ezzel kapcsolatban. Megtanulhatják a szülők is a technikákat, ahogyan a kicsik is, amikor már óvodásak, ilyenkor a közös készítési folyamat a legérdekesebb. A játszóbaba, illetve rongybaba elkészíthető mozgatható, valamint nem mozgatható végtagokkal is. Kialakítási szempontból is több típusról beszélhetünk, vannak elkötözött fejű rongybabák, de olyanok is, amelyek feje kasírozott vagy hungarocell alapanyagból készül.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás