Beltéri Ajtó

Szolgáltatás

Az SD kártya sebessége

SD kártya jelentése

SD kártya jelentése

Az ember mindig is versenyt futott az idővel. Ez napjainkban is így van és talán gyakran van olyan érzésünk, hogy egyre inkább felgyorsul a világ. Vannak gyors autók, repülők, egyre gyorsabb szolgáltatások, gyorsan működő számítógépek, nagy sebességű internet. Ma már olyan SD kártya is a rendelkezésünkre áll, amelyik gyors adatátvitelre képes. Tehát, az elektronika szintén versenyt fut az idővel.

Ha megfigyeljük az elmúlt évek adathordozóit, akkor ez a sebességváltozás az adatátvitel terén nagyon jól nyomon követhető. Először volt a floppy, majd a CD lemez, ezeket követte az USB memória adathordozó, most pedig az SD kártya. A gyártók általában kétféleképpen tüntetik fel a sebességet, ami nagyon sok embert összezavarhat és több fejtörést okoz, mint amennyi haszon származik belőle, mivel ezek az értékek eltérnek egymástól. Azonban, az SD kártya kétféle jelölésének magyarázata igen egyszerű. Az egyik felírat a gyártó jelölése, ami a legnagyobb írási és olvasási sebességet jelenti.

A másik pedig az SD Association által megadott érték, ami azt garantálja, hogy minden körülmények között eléri a kiírt sebességet. Természetesen a feltüntetett érték önmagában még nem elegendő, mivel az adott készülék (számítógép, fényképezőgép, videokamera) minőségétől is függ, hogy képes elérni vagy sem. Ahhoz, hogy megértsük, mit takar pontosan az SD kártya jelentése és honnan ered ez az elnevezés, ajánlott visszatekinteni a kialakulására.

Azt mindenképpen tudni kell, hogy az SD (Secure Digital) memóriakártya, a hármas szövetségnek (SanDisk, Toshiba, Panasonic) eredményeképpen jött létre, ami gyorsabb és nagyobb kapacitással rendelkezik az elődjeinél. Az idők folyamán, ebből is több változatot alakítottak ki, így van belőle mini is, ami a kisebb készülékek esetében bizonyul hasznosnak. Az SD kártya jelentése, tehát egy újabb fajta adathordozó, ami jóval gyorsabban írja, illetve olvassa az adatokat. Megjelenése óta igen elterjedté vált, hiszen szinte minden digitális eszközben megtalálható.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás