Beltéri Ajtó

Vásárlás

Az amigurumi minták egyre gyakoribbak

Amigurumi minták

Amigurumi minták

Ön is látott már az interneten olyan aranyos, kicsi, horgolt figurákat, amelyeket szinte rögtön a szívébe zárt? Ha igen, akkor lehet, hogy az adott tárgy az amigurumi minták segítségével készült. Mit is jelent egészen pontosan ez a fogalom? Ezalatt japán technikát értünk, ami körülbelül tíz éve indult hódító útjára.

A kézimunka szerelmesei elkezdtek olyan állatkákat készíteni, amelyeknek a külsejét horgolással, a belső részét pedig kitöméssel alkották meg. Így igazán cuki amigurumi minták jöttek létre, amelyeket később jól lehetett használni játékként és díszként is.

Mára a japán trend átért Európába is és egy kis késéssel, de a magyar hölgyek is kezdik felfedezni az alkotásban rejlő örömöket. Napjainkban szerencsére már gond nélkül kaphatóak olyan kiadványok, amelyekben amigurumi minták vannak, ezért mindenkit arra bátorítunk, hogy vásároljon egy ilyen művet, ha kedvet kapott az alkotáshoz!

A fonalparadicsom.hu oldalon például vásárolhatóak olyan művek, amelyek a kezdők számára is megfelelők, de persze azok is megtalálhatják a számításukat, akik már korábban készítettek amigurumi mintákat.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás