Beltéri Ajtó

Szolgáltatás

A vagyonvédelem ma már összetett feladat

Vagyonvédelem

Vagyonvédelem

A vállalkozások, irodaházak, telephelyek védelme ma már összetett feladat. A vagyonvédelem az élőerős őrzéssel kezdődik, de a Szent György Biztonsági Megoldások Kft ennél jóval többet nyújt, már kiterjed többek között az információbiztonságra is.

A portaszolgálatot (személyporta és teherporta, recepció), járőrszolgálatot, és egyéb, őrzéssel összefüggő munkát teljesítő vagyonőrök munkáját a Szent György Biztonsági Megoldások Kft-nél magyarországi vállalkozások által kifejlesztett korszerű eszközök és szoftverek segítik. Alapelvük minden olyan cselekmény megakadályozása, amely az ügyfelüknek erkölcsi, vagy anyagi hátrányt okozna.

Egyedülálló megoldás részükről az is, hogy az összes szükséges eszköz megvásárlása, és karbantartása alól mentesülnek partnereik. Az élőerős őrzésben szerzett több mint 10 éves tapasztalatot kereskedelmi és ipari objektumokban, irodaházakban, középületekben, rendezvényeken hasznosítják.

Ha szeretne megbizonyosodni róla, hogy az Ön vállalkozásánál a mai kornak megfelelő biztonságtechnikai megoldásokat alkalmaznak-e, minden szükséges területre kiterjed-e a vagyonvédelem, akkor ismerje meg a biztonságmenedzsment szolgáltatást. Az ország egész területén ingyenesen elvégzik vállalkozásának élőerős őrzési vagy biztonságtechnikai felmérését.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás