Beltéri Ajtó

Szolgáltatás

A mobilflotta összeköt minket

Sok beszélgetést nyújt a mobilflotta

Sok beszélgetést nyújt a mobilflotta

Lehet az egy cégen belüli munkacsoport vagy éppen olyan magánszemélyek, akik nagyon sokat szoktak egymással értekezni, jól jön nekik, ha van némi kedvezmény az előfizetésben. A szolgáltatók már régen felismerték az igényt, és a mobilflotta kifejezetten ezért lett létrehozva, hogy ilyen módon olcsóbb legyen a beszélgetés.

Természetesen ez egy annyira jó lehetőség a számunkra, hogy a cég nem is feltétlenül reklámozza, mert akkor mindenki ezt szeretné alkalmazni, ami aztán nem érné meg. Abban az esetben viszont, amikor megfelelő kapcsolatunk van a telefonszolgáltatóval, a mobilflotta egyből felkerülhet a listára. Arról van szó, hogy egy adott alapösszeg befizetését követően a percdíjaktól nyugodtan elbúcsúzhatunk, és annyit tudunk beszélni a készülékünkön, amennyit csak akarunk.

Igaz, meg kell jegyeznünk, hogy nem akárkit hívhatunk kedvezményesen, hanem csak azokat a személyeket, akik szintén részt vesznek a mobilflotta összeköttetésben velünk együtt. Ebből kifolyólag főként akkor éri ez meg, amikor egyszerűen muszáj vagy csak szeretünk sokat kommunikálni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás