Beltéri Ajtó

Szolgáltatás

Budapest bowling kezdete és csillogása

Budapesten van bowling

Budapesten van bowling

Mint ahogyan az újításokkal lenni szokott, általában a fővárosok élveznek előnyt ezzel kapcsolatosan. A rendszerváltás után, hozzánk is begyűrűzött a nyugati társadalom életérzése, ételei és szórakozási formái egyaránt. Így lett Budapest bowling nagyhatalom 1989-ben. Viszont tudunk arról is, hogy egyes magyar szállodáknál már 1980-ban rendeztek bowling versenyeket.

Igaz, hogy akkor még csak ismerkedtek az emberek ezzel az újfajta játékkal, de hamar ráéreztek a ritmusára, mivel már sokan találkoztak a bowling kistestvérével, a tekével. Ezt a játékot nagyobb pályán, nagyobb golyóval játsszák, de a lényegét tekintve ugyanaz, mint a teke.

Ezért is olvadt össze a Magyar Teke Szövetsége a Magyar Bowling Szövetséggel már 1996-ban, de 2003-ban nevet változtattak és így nevezik még ma is magukat: Magyar Bowling és Teke Szövetség. Az elterjedésével egy kissé feledésbe merült a tekézés, de a szövetség is kiáll azért, hogy ez ne tűnjön el örökre. Ma már az országban 16 profi klubot tartanak számon. A Budapest bowling mára, szinte mindenhol ismert.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás